látogató
számláló
Kamagra Rágótabletta | Kamagra Max

Kamagra Rágótabletta

Kamagra Rágótabletta

 

Kamagra Rágótabletta

Kamagra Rágótabletta az új fejlesztésű potencianövelő gyógyszerek közé tartozik, melyek hatékonyan gyógyítják a erekciós gondokat és jelentősen javítják a nemi potenciát. Az olyan férfiaknak is ajánlható, akiknek semmilyen potenciaproblémájuk sincs. Az eredeti elnevezése Kamagra chewable tablet, így van feltüntetve a csomagoláson is. Kamagra Rágótabletta két típusával találkozhat a fogyasztó beszerzés folyamán:

– az első a 4 szemes kiszerelésű trópusi gyümölcsízű lágy rombusz alakú tabletta, míg a másik az

– az új Kamagra Rágótabletta 100 mg-os kiszerelésével, 2011 óta kapható megváltoztatott kémiai összetétellel, újratervezése során minimalizálták a mellékhatásokat. Az új fajta most már kerek, közepén lyukas, és egy ízesítésben kapható. Az fajtájú Kamagra Rágótabletta 7 darabos tégelyben kapható, mint a pezsgőtabletta.

 

A potenciajavítókészítményeink bármelyike megrendelhető online gyógyszertárunkban, ahol pár kattintással elintézhető, hogy 1 nap elteltévelaz igényelt készítmény az otthonában legyen. A diszkréció természetesen maximális, ezért senki sem fog tudni a rendeléséről. A vásárlók legfontosabb szempontja a vásárlásánál, hogy a gyógyszerkereskedések mennyire megbízható minőségű gyógyszereket árusítanak, ez vállalkozásunkra is maximálisan érvényes. Az internet áruházunk olcsó árakkal és akciókkal várja ügyfeleit, akiket tartósan próbálunk megtartani.

 

Kamagra rágótabletta előnyei

– hatóanyag teljes felszívódása;

– intenzív hatásmechanizmus;

– enyhe méretnövelő hatás;

– kellemes íz;

– kevés mellékhatás

– kielégítő ár.

Kamagra Rágótabletta használata

Kamagra Rágótabletta szedése éppolyan fontos, mint a használati gyógyszer leírások szerint eljárni, mivel csak így lehet szavatolni, hogy a fantasztikus potenciafokozó gyógyszer megfelelő hatásával ténylegesen erősítse a szexuális teljesítményt. A gyógyszer való bekerülését követően a tabletta szétrágott darabjaiból a kémiai összetevők felszívódnak a az emberi testben és gyorsan hasznosulnak. Kamagra Oral Jellyvel ellentétben Kamagra Rágótabletta alkalmazásakor sokkal tökéletesebben szívódnak fel a az összetevők és az óhajtott merevedés ezért tartósabb és nagyobb fokú lesz. Egy kevés folyadékkal könnyedén szétrágható és 30 másodpercig való ízlelését követően a nyálkahártyán keresztül a vérkeringésbe jut. Kamagra rágótabletta használata alatt alkoholos, koffein és taurin tartalmú italok ivása nem ajánlott.

 

Kamagra Rágótabletta hatásmechanizmusa

A potenciajavító működési elve kémiai-biológiai folyamatok összessége, ami alatt a fő hatóanyag, a Sildenafil megfelelő mennyiségű vért áramoltatva a péniszbe hosszú távú merevedést okoz 4-5 órára. A Sildenafil úgynevezett 5. típusú foszfordieszteráz-gátló, ami azt jelenti, hogy szexuális izgatás hatására a hímvessző simaizomzata elernyed és a véráramlás erősebbé válik. Ezt a nitrogén monoxid megfelelő arányával hozzák létre.

 

Kamagra Rágótabletta merevedési panaszok esetén

A potenciafokozó gyógyszer tökéletes gyógyszer erektilisz diszfunkció, azaz merevedési zavar orvoslására. A világban csak ED (erektilisz diszfunkció rövidített változata) néven emlegetett legújabb kori kórság több millió férfi életét teszi tönkre. Kamagra Rágótabletta hozzájárul az egészséges szexuális élet helyreállításához, melynek során a párkapcsolat is új töltetet kap és izgalmas élmények élhetők át általa. Az újgenerációs potenciajavítók családjába tartozik, melyek a ezt megelőző kíméletlen gyógyítási módokkal szemben hatásosan és titoktartóan kezel. Nincsenek többé titkok, merthamarább szünteti meg az erekciós problémát, mintsem az kiderülne. A pszichés, vagy stresszes életvitelmiatti időleges erekciós problémát is hatásosan gyógyítja.

 

Kamagra Rágótabletta egészséges férfiaknak

Az egészséges férfiaknak ugyanúgy javasolt, mint merevedési problémával küzdő ifjabb és idősebb társaiknak. A szexuális potenciafokozásra specializálódott Kamagra termékcsalád egyik legfiatalabbtagjaként Kamagra Rágótabletta már igen jelentősen tudja növelni a nemi potenciát. A nemi aktusok közti regenerációs idő is jócskán lerövidül, ami ismételt intim együttlétet és többszörös kielégülést biztosít. Nem kell attól félni sem, hogy egyfolytában merevedést tapasztal, a potenciafokozó gyógyszer csak abban az esetben fejti ki intenzív merevedésgyógyító hatását, amikor szexuális inger éri az agyat.

Nem árt szólni arról is, hogy a merevedési rendellenességgel nem rendelkező férfiak esetében, jelentősen nagymértékben meg tudja sokszorozni nemi teljesítményüket.

 

Kamagra Rágótabletta hatóanyag tartalma

A Viagra potencianövelőhöz hasonlóan Sildenafil összetevőt tartalmaz. Egy Kamagra Rágótabletta 100 mg hatóanyag tartalommal került forgalmazásba, mely egy alkalomra elegendő dózis. Négy szem pirula ugyanennyi intim együttlétre elegendő, ha az teljes gyógyszer alkalmazásra kerül egy-egy nemi aktus során. A több színben pompázó gyógyszer összetevői pozitívan hatnak a merevedésre, mely ennek köszönhetően tartós és fokozott lesz. A 100mg-os hatóanyag mennyiség szükség esetén felezhető is soványfelhasználóknak így lehet elég belőle 50mg is.

 

Kamagra Rágótabletta hatása

A működési mechanizmusának ismertetésekor a fogyasztó megtudhatja Kamagra készítmények jellemző tulajdonságait, melyek a világon igen gyorsan ismertté tették. A tabletta erős hatást ér el az alkalmazás megkezdésétől eltelt fél, háromnegyed órán belül és a kialakult erekció 4-5 órán keresztül kitart. A stimulálásra reagálva a hímvessző tartósan biztosítja a maximálisan határozott merevedést, mely alatt a szexuális együttlét eredményesen véghezvihető. A tabletta a vérbőség megnövekedésére hat, tehát a hímvessző simaizomszöveteit ellankasztva sokkal több vért pumpál a hímvessző barlangos testébe. Ennek következménye a tartós erekció, a két aktus közötti regenerációs idő lerövidülése, és egy alkalmi pozitív irányú méretváltozás a a vér mennyiségének megnövekedése következtében a hímvessző ereiben.

Kamagra Rágótabletta napi szedése

Az egynapi maximálisan szervezetbe juttatható hatóanya mennyiség 100 mg. Ennek jelentése annyi, hogy 24 óránként legtöbb egy darab potencianövelőt lehet alkalmazni. A tabletta porciózható, ha a 100 mg hatóanyag soknak bizonyulna, és kisebb mellékhatások lépnek fel, mint a fejfájás, arc kipirosodása, vagy az orrbedugulás. Amennyiben mindennapos alkalmazást szeretnénk, akkor kisebb adagokra bontva nyolc-tíz intim alkalomra is elég a potenciajavító a a 4 pirulát tartalmazó kiszerelésből. Nem ajánlott egy nap 100 mg-ot meghaladó Kamagra Rágótabletta hatóanyag beszedése, mivel gyógyszermérgezéshez vezethet, melynek legáltalánosabb ismérvei közé tartozik a remegés, vérnyomás ingadozás, szédülés, erős fejfájás.

Kamagra Rágótabletta kiszerelése

Kamagra Rágótabletta kiszerelése

A kiszerelésének megtervezésénél fontos szempontnak bizonyult, hogy a vásárló tetszetősnek lássa a termék külső megjelenését is. Kamagra Rágótabletta 4 darab gyógyszert tartalmazó kiszerelésének külső megjelenése minden olyan külső jellemzőt birtokol, ami segít ráirányítani az Ajanta Pharma egyik legfiatalabb tagjára a figyelmet. Minden Rágótablettának más ízt és külső színt találtak ki az Ajanta Pharma gyógyszercég kutatói, mivel véleményük szerint a változatosság vágyat kelt. A 7 db gyógyszert tartalmazó csomagolású potenciajavító mindegyike egy ízben készült. Egy Kamagra Rágótabletta 4 szemes levél narancs (narancssárga színű), banán (sötét sárga színű), ananász (halványsárga színű) és szamóca (halványrózsaszín) ízesítéssel vehető meg.

 

Kamagra Rágótabletta kinézete

A pirula külsején a a négy db-ot tartalmazó csomagban található piruláknak gravírozott, mint általában a legtöbb potenciafokozó szer. A bliszter fólián keresztül is jól látható felületén egy nagyobb körvonal látható, amely szabályosan körbevonja a közepén lévő két kisebb köröcskét. Buborékfóliás csomagolás védi a tablettákat a külső sérülésektől és egyúttal védi minőségét is. A bliszterén olvasható felirat az alábbi: Kamagra 100 chewable tablet, mely mely a készítmény elnevezését és hatóanyag tartalmát jelöli. Mindegyik Kamagra Rágótabletta mellé közvetlenül odaírták annak a gyümölcsnek a nevét , amely az ízét biztosítja. Így pineapple, banana, strawberry, orange megnevezések olvashatóak a csomagoláson, a dobozon pedig ’Combipack of 4 flavours’ utal a négy különböző ízre.

A 7 darabos csomagolásban a tabletták nem rombusz, hanem kör alakúak. A kör alakú tablettának a közepe hiányzik, úgy néz ki, mint egy frizbi. A 7 darabot tartalmazó kiszerelés egy pont ugyanakkora méretű tégelybe került, mint a pezsgőtabletta.

 

Kamagra Rágótabletta mellékhatásai

Mellékhatások nem mindig fordulnak elő szedésénél. A mellékhatások megjelenése függ a szervezet ellenálló képességétől , az immunrendszertől, a betegségektől és a rendszeresen használt egyéb készítmények hatóanyagától. Kamagra Rágótabletta eseti vagy hosszabb távú gyógykezelés célú használata előtt ajánlott az általános orvosi kivizsgálás, hogy szakember döntse el az alkalmazása rizikófaktornak számít-e vagy sem, illetve mekkora dózis felel meg kezdő adagként a páciens részére.

Kamagra Rágótabletta leggyakoribb mellékhatásai közé tartozik a

– fejfájás,

– fényérzékenység,

– enyhe szédülés,

– szájszárazság,

– orrváladékozás vagy épp ellenkezőleg orrdugulás.

Ritkább esetben fordul elő a

– vérnyomás ingadozás,

– erős migrénes fejfájás

 

Az utóbb felsorolt két szimptóma főleg olyankor fordul elő, ha a betegnél fennállnak valamiféle mellkasi problémák Épp az ilyen tünet együttesek megelőzése érdekében kell őszintének lenni a kezelőorvossal és igazat mondani a szakorvosnak, megvilágítani a problémát.

Szélsőséges esetben súlyosabb mellékhatásokra is lehet számítani Kamagra Rágótabletta használatánál, ha a használó nitrátot tartalmazó szívgyógyszert szed Kamagra Rágótablettával együtt. Tehát mindenképp kerülni kell ezen gyógyszereket az alkalmazás során. Súlyos szembetegségeknél is kockázatot jelent a alkalmazása, meglétüknél nem ajánlatos teljesítményfokozó készítmény használata.

 

Kamagra Rágótabletta más gyógyszerekkel való kölcsönhatása

A használata más tablettákkal elképzelhető, ha tisztázott, mekkora rizikófaktort képvisel egyes betegség gyógyítására használt gyógyszerek együttes alkalmazása a teljesítményfokozóval A nitrátot tartalmazó gyógyszerek, nitrogén-monoxid donorok, alfablokkolók akadályai lehetnek Kamagra Rágótabletta terápiás célból történő használatának, ennek okán érdemes szakorvost felkeresni a használat és mellékhatások ügyében. Egyes fájdalomcsillapító pirulák, antibiotikumok ugyanúgy kizárhatják a potenciajavító használatát. Az egészségügyi kockázatok elkerülése végett javallottszakember megkérdezése, aki több információt tud adniaz egyes orvosságokhatásait illetően.

 

Kamagra Rágótabletta ára

Kamagra Rágótabletta ára itthon átlagosnak mondható, vagyis más potencianövelő készítmények árával összehasonlítva közepes árfekvésű, A 4db-os kiszerelésű Kamagra Rágótabletta ára hozzávetőleg 9 000-10 000 forint. Amennyiben többet vásárol a fogyasztó a termékből, darabonkénti ára sokkal kevesebb. 7darab úgy 15000Ft-ért vehető meg.

A túlzottan olcsó készítmények gyanút kell, hogy keltsenek a fogyasztóban, mert a pár száz forintos ár Kamagra Rágótabletta esetében irreális. Sajnálatos módon, egyre több hamis potencianövelővel lehet találkozni a gyógyszerpiacon, melyek jóval kevesebbe kerülnek, mint az eredeti termékek. A származásával, gyártójával és árával kapcsolatban mindenesetre a rendelés előtt nem árt tájékozódni. Hasznos információkkal szolgálhatnak az internetes fórumok, ahol gyakorlott használók mondják el véleményüket a készítmény jellemzőiről, leginkább hatásáról, mivel mindenki erre kíváncsi leginkább.

Kamagra Rágótabletta ára

Kamagra Rágótabletta hamisítványok

Az Ajanta Pharma potenciaerősítő gyógyszerek nagy választékátkínálja erekciós zavarok gyógyítására és szexuális potencianövelésre, védjegyeire próbálja a használók mindegyikének felhívni a figyelmét, mint legfontosabb forrásra Kamagra Rágótabletta valódiságának eldöntésénél. Az originális gyógyszer kinyomó csomagolásán megtalálható az előállító vállalat és a készítmény megnevezése, és a hatóanyag mennyiségét. A sorozatszáma is egyszerűbbé teheti a vásárló dolgát, akinek egészségre az kedvező árú utánzatok veszélyesek is lehetnek. A rendelésénél a megrendelők bizalmatlanok legyenek, nehogy másolatba botoljanak, mert Kamagra Rágótabletta is a sokszor hamisított készítmény a piacon.

 

Kamagra Rágótabletta vény nélkül

Ezen potenciajavító nem vásárolható meg a nálunk lévő gyógyszertárakban, mivel nem tartozik a törzskönyvezett orvosságok közé. Csak külföldi patikákban vehető meg, ahol törzskönyvezve van a lágy pirula.A világhálón keresztül is beszerezhető web patikákban, mint például vállalkozásunktól, amelyet mi is más országokból szerzünk be. A rágótabletta új terméknek számít a Hazánkban forgalmazásban lévő potenciajavítók körében, mivel csak egy éve van jelen a gyógyszerpiacon. Ettől függetlenül közkedveltsége már most igen jelentős, amit közepes, illetve néha annál alacsonyabb árfekvésének köszönhet kitűnő hatása mellett, azonban amiért az emberek legjobban kedvelik, az a tény, hogy recept nélkül hozzá lehet jutni. Kamagra Rágótabletta recept nélküli megvételi lehetősége tökéletes mód azok számára, akik a nem bonyolult vásárlás hívei és inkább a karosszékből intézik beszerzéseiket, minthogy ellátogatnának a környékbeli gyógyszertárba. Az ügyintézés végtelenül egyszerű a rendelése során, melynek módjáról a vevők minden részletre kiterjedő információt kaphatnak internet patikánkban.

 

Kamagra Rágótabletta garanciával

Kamagra Rágótabletta megrendelésekor garanciát adunk arra, hogy a termékkel való elégedetlenség esetén csomagért pénz visszatérítést hagyunk jóvá. Bizonyítandó jó szándékunkat felajánljuk azt a lehetőséget is, hogy elégedetlenség esetén átcserélhetik a megrendelt készítményt más hatóanyagot tartalmazó termékre, melynek köszönhetően a vásárlók kipróbálhatnak egyéb potenciajavító gyógyszereket is. Az ismert internet patikák, mint például a mi vállalkozásunk is garanciaadásnál tájékoztatjukaz megrendelőket kötelezettségeikre, amennyiben reklamálási szándékkal élnének a jövőben. Abban az esetben számíthatnak vásárlói garanciára, ha megígérik, hogy a betegtájékoztatóban leírt helyes alkalmazási mód szerint járnak el a felhasználása során. A nem megfelelően használt potenciaerősítő gyógyszer hatására és egyéb kedvezőtlen mellékhatásaira cégünk nem vállal garanciát.

Kamagra Rágótabletta tárolása

Követve a gyógyszer tárolási előírásokat nedvesség mentes, száraz helyen tartandó 25-30 C-on. Gyermektől hozzáférhetetlen helyen, nehogy óvatlanság folytán kiskorú veszélyeztetésére kerüljön sor. A szavatosságának lejártáig felhasználható; a dobozon feltüntetett lejárati idő után a a megmaradt gyógyszerekkel a környezetvédelmi előírások szerint kell eljárni . Kamagra Rágótabletta más embernekhasználatra nem odaajándékozható.

 

Lapunkon most megismerheti a Kamagra Rágótabletta potencia szert. A Kamagra rágótabletta alacsony áron akár 40% -os kedvezménnyel eladó!